Mi az a regeneráció? Ez egy ajándék>>http://megeri.8x.hu/

Úgy tűnik, mintha beteg lenne az általunk ismert "nyugati" egészségügy. Fejlettebb piacgazdaságokban az elmúlt 50 alatt emelkedett ugyan a népesség átlag életkora, ám az is látható, hogy egyre több a beteg-betegeskedő ember. Tovább élünk, mint 50-100 évvel ezelőtt - de egy gyakoribbak a krónikus, degeneratív betegségek, amelyek leküzdésére egyre kifinomultabb terápiákat alkalmazunk, s egyre drágább gyógyszereket szedünk.

S miközben egy-egy járvány vagy vírus veszélyei miatt aggódunk, elfeledkezünk róla, hogy e nyavalyák pusztításainál nagyságrendekkel több ember hal bele kórházi kezelésekbe, az egészségügyi személyzet tévedéseibe, műhibáiba, a gyógyszer túl- vagy félreadagolásokba, a mellékhatásokba (a Népszabadság jelentése szerint évente mintegy 200 ezer (!) ember kerül kórházba a túlzott vagy nem szakszerű gyógyszerfogyasztás miatt csak Magyarországon; a gyógyszerszedésnek évente kimutathatóan 3-7 ezer ember esik áldozatául).

Nem beszélve korunk „nyugati” egészségügyi rendszerének horribilis s egyre emelkedő költségeiről: az egészségügy finanszírozása a csőd szélére sodorta számos ország államháztartását. S bár minden fejlett nyugati ország gazdasága, gazdasági és politikai szerkezete és egészségügy rendszere eltér egymástól, az egészségügyre költött pénzek mindenütt drámaian emelkednek.

A nyugati egészségügy válságának oka leginkább az, ami hiányzik belőle. Hiányzik belőle az a gyengéd, az embert és az emberi szervezetet egységes egész rendszernek tekintő gyógyítási szemlélet, amely ellensúlyozná a nyugati gyógyászat drasztikus módszereit.

A kínaiak – s ebben nincsenek egyedül az ősi kultúrák között – ezt a szemléletet követték hosszú időn keresztül. Megközelítésüknek, némiképpen leegyszerűsítve, a regeneráció nevet adták – ami a „forráshoz való visszatérést” is jelenti. S bár sok régi kultúrában fellelhetjük az ősi, az eredeti tiszteletét, a kínaiak ezen a téren ma is élen járnak. A kínaiak és a nyugati társadalmak egészség-filozófiája közötti különbséget akkor érthetjük meg, ha visszamegyünk az időben néhány évszázadot. Az egészség megteremtéséhez sok út vezet. A kínaiak is ráléptek egy útra, a nyugati ember is rálépett egy útra - de a két út gyökeresen eltér egymástól.

Ideje újraegyesíteni ezt a két utat!

Egy ősrégi vita

Gondolatban forgassuk vissza az idő kerekét kb. 2.500 évvel, az ősi görögök koráig. Hippokrátész azzal a gondolattal állt elő, hogy az emberi szervezet rendelkezik saját gyógyító erejével, amelyet ő physis -nek nevezett el. Az ő elképzelése szerint az orvos feladata e belső gyógyító erő életben tartása, megőrzése volt.

Hippokratész egyik kortársa, Demokratész viszont ellentétes véleményen volt. Ő azt a nézetét hirdette, hogy az emberi szervezet nem más, mint apró részecskék bonyolult halmaza (ezeket a részecskéket ő „atom”-oknak nevezte el). S mivel egy apró részecskének – s ne feledjük: szerinte az ember mindössze apró részecskékből összegyúrt lény – nem lehet „gyógyító ereje”, így az emberi szervezetnek sem lehet saját gyógyító ereje.

A két ellentétes filozófiai irányzat a „vitalizmus” és az „atomizmus” néven vált ismertté, s a kettejük közötti ideológiai harc azóta is tart.

Modern korunk irányadó nyugati gyógyászata is ebből a vitából fejlődött ki azt követően, hogy az első orvosok „atomistáknak” kiáltották ki magukat. Egyikőjük, egy bizonyos Dr Benjamin Rush (aki az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat egyik aláírója volt 1776-ban), így foglalta össze a „modern” gyógyászatról alkotott nézetét:

„Noha az orvosok elméletileg a természet szolgái, a gyakorlatban azonban ők a természet urai… Ahelyett, hogy arra várnánk, hogy a természet hosszadalmas folyamat során eltávolítsa az emberi szervezetből a feltételezhetően kóros anyagot, a gyógyítás ügyét művi úton ki kell venni a természet kezéből.”

S azóta is ez a nyugati gyógyászat célja. A különböző gyógymódok hivatottak helyettesíteni a szervezet természetes gyógyító erőinek működését. A rákot nem a szervezet küzdi le, hanem a kemoterápia. A baktériumokat nem a szervezet pusztítja el, hanem az antibiotikumok. A szervezet kémiai háztartásának egyensúlyát vegyszerek (pl. inzulin, kortizon, stb.) szabályozzák, s nem maga a szervezet. Ha jól megnézzük a legkülönfélébb orvosi terápiákat, azt tapasztalhatjuk, hogy mindegyikben van egy közös vonás: az orvos a természetnek parancsoló úr, akinek megbízatása az, hogy a természettől átvegye a gyógyítás szerepét.

Bonyolult helyzet – a szervezet ellenáll

Ebből az alapállásból fakad, hogy számos betegségnek és halálnak az oka maga a kezelés. Az orvos a maga tudatos elméjével olyan felelősséget vállal magára, amelyet eredendően a génjeink hordoznak. S minél több ismeretet szereznek az orvosok, annál komplexebb, összetettebb módon igyekeznek magukra vállalni ezt a felelősséget.

De még a legragyogóbb, leginkább felkészült orvosi elme sem képes olyan rafináltan, érzékenyen cselekedni és gondolkozni, mint a gének. Ha a szervezetnek egy vegyületre van szüksége, akkor a hiányzó molekulát a gének megadják neki akkor s úgy, amikor és ahogyan az szükséges. Az orvos ezzel szemben – miután átvette a szervezettől ezt a felelősséget – szervezetünk igényeit pontatlan mérésekkel (pl. vér- és vizelet-vizsgálatokkal, stb.) igyekszik meghatározni, majd naponta többször adagolt vegyszerek nagy dózisaival igyekszik helyreállítani a belső egyensúlyt. Nyilván óriási a tévedések lehetősége.

Ám van még egy ennél is súlyosabb probléma. A nyugati gyógyászat feltételezi a szervezetről, hogy passzívan és hálásan fogadja ezt a vegyszeres beavatkozást. De nem ez történik, hanem pont az ellenkezője! A szervezet megpróbál ellenállni ennek a mesterséges külső beavatkozásnak, s ez az ellenállás, idővel, ellenkezőjére fordítja az adagolt gyógyszerek hatását. Például a légutak megtisztítását célzó szerek tartós használat esetén újbóli akut elzáródásokat okoznak. Az antibiotikumok idővel éppen a baktériumokat erősítik, miközben elnyomják a szervezet immunrendszerét. A kemoterápia a ráksejtek ellenállását váltja ki, s ezzel a ráksejtek megerősödéséhez vezet. Az inzulin-bevitel ellustítja a hasnyálmirigyet, amely válaszképpen egyre kevesebb inzulint termel spontán módon – a rendszeres inzulin-bevitel egyébként az egészséges emberből is cukorbeteget csinál. A testsúly-csökkenés és a vérnyomás egyidejű vizsgálataiból kiderül, hogy a fogyás csökkenti a vérnyomást, kivéve azoknál a pácienseknél, akik vérnyomás-csökkentő gyógyszereket szedtek. Az ő szervezetük, mivel ellenáll a gyógyszereknek, a vérnyomásukat a testsúly-normalizálódás után is magasabb szinten tartja.

Az orvosok közben próbálják elnyomni a szervezet természetes ellenállását. De az ellenállás mértéke egyenesen arányos a páciens egészségi állapotával. Így a szervezet gyógyszerekkel szembeni ellenállásának letörésére az orvosoknak le kell törniük magát a szervezetet. Mivel elutasítják a szervezet saját gyógyító erejéről szóló elméletet – amely elmélet annakidején olyannyira egyszerű és tudományosan megalapozott volt - , arra kényszerülnek, hogy magával a szervezettel vegyék fel a harcot.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a szervezet folyamatainak gyógyszeres befolyásolása eleve helytelen. Nem! Nem helytelen. De eredményei korlátozottak. Akut és traumás helyzetekben, amikor magát az életet fenyegeti a veszély, a gyógyszerek stabilizálhatják szervezetünk állapotát, és segíthetnek a halál elkerülésében. De a gyógyszerek nem képesek hosszan tartó krónikus betegségek megszüntetésére, mint ahogyan arra sem, hogy egészséges állapotot hozzanak létre a szervezetben. Sőt – ha bármilyen esetben túladagoljuk őket, éppen hogy betegséget és halált teremtünk velük.

Úgyhogy a valóban akut, traumát követő helyzetekben körültekintéssel adagolhatjuk ugyan a gyógyszereket, de amikor krónikus betegségekről beszélünk, vagy egész egyszerűen csak egészségesebbek akarunk lenni, egészen más módszereket kell alkalmaznunk. Arra a bizonyos másféle, a nyugati gyógyászatot kiegészítő, avagy a szervezetet kiegyensúlyozó szemléletre van szükség, amelyre korábban utaltam a kínaiakkal kapcsolatban. Ez a szemlélet pedig a regeneráció filozófiája.

Összpontosítsunk az egészség alapelveire

A regeneráció alapvetően abban különbözik a gyógyítástól, hogy semmi köze sincs a betegségekhez. A betegséget a nyugati orvoslás úgy igyekszik kezelni, hogy először nevet ad neki, majd keres egy specifikus gyógymódot. Ezt nevezzük a gyógyászatban a Speciális Etiológia Elméletének: minden betegség mint különálló egység létezik, a maga sajátos okával és egyedi gyógymódjával. Mindkettő (mármint az ok és a gyógymód) egyaránt a szervezeten kívül található.

A regeneráció elve ezzel szemben azt tanítja, hogy nincsenek specifikus betegségek, csak a szervezet belső gyengeségei léteznek, amelyek általában helyreállíthatók. Ezek a belső gyengeségek bizonyos tünet-minták kialakulásához vezetnek. E tünet-minták felhasználásával azonosíthatók a szervezet gyengeségei, s a megfelelő elvek érvényesítésével e gyengeségeket ismét erősséggé lehet fordítani, így olyan feltételeket teremtünk, amelyek közepette elmúlnak a tünetek, s helyreáll a szervezet életereje, újból beáll az egészséges egyensúly.

Vegyünk egy példát! A szervezet immunrendszerének meggyöngülését jelezheti a következő négy dolog: allergiák; fertőzések; auto-immun betegségek; rák. A nyugati orvoslás megítélése szerint mind a négy tünetegyüttes s annak összes variációja egy-egy külön betegség. Orvosilag roppant fontos például, hogy hongkongi influenzában vagy sertésinfluenzában szenved-e a beteg. A feladat mindkét influenza-típus esetben az, hogy 1) pontosan megértsük azt a biokémiai rendellenességet avagy veszedelmes kórokozót, amely szerepet játszik ebben a betegségben, s azután 2) megtaláljunk a biokémiai manipuláció vagy beavatkozás megfelelő módját, amely visszafordítja ezt a rendellenes folyamatot, s elpusztítja a kórokozót. Ily módon minden egyes betegség-fajta roppant összetett elemzési és terápiás feladatokat állít a kutatók elé.

A regeneráció szempontjából ez a kihívás sokkal egyszerűbb. Meg kell találnunk, és követnünk kell az egészséges élet alapelveit, s ezzel segíthetünk az immunrendszerünk természetes egyensúlyának helyreállításában. S valószínűleg ugyanez az alapelv érvényes az összes betegség-kategória esetében is. A feladat itt az, hogy megértsük ezeket a regeneráló elveket.

A gyógyító képesség erősítése

A szervezet gyógyító képességének erősítéséről sokat tanulhatunk a kínaiaktól. Hippokrátészhez hasonlóan az ősi kínaiak is hittek a szervezet saját belső gyógyító erejének létezésében. Míg ezt Hippokrátész physis -nek, addig a kínaiak csí -nek nevezték. Gyógyításaik célja az volt, hogy felszabadítsák, s megerősítsék ezt a természetes csí-t oly módon, hogy helyreállítják a szervezet sokféle ellentétes erői között fennálló egyensúlyt. A csí erősítésével regenerálják a szervezetet, ezzel az irányítást visszajuttatják a szervezet egészségének forrásához, ami maga a szervezet.

Az évszázadok során a kínaiak mindig ezt az alapelvet tartották szem előtt. Miközben mi, nyugatiak, az ősi görögöktől átvett atomizmus tudományosan tiszteletre méltó filozófiáját követtük egészen annak korunk technikailag kifinomult kiteljesedéséig, addig a kínaiak türelmesen és következetesen alkalmazták a csí megerősítésének elveit. A kínaiak gyógyító elveit mára számtalan nyugati tudományos kutatócsoport vizsgálta és alkalmazza. Egy alkalommal a University of Texas tudósai vizsgálták két kínai növény rákellenes hatását. Jelentésüket a Cancer (Rák) című folyóiratban tették közzé, s ezt mondták:

„E jelentés azt tárgyalja, hogy a két vizsgált növény figyelemre méltó mértékben javította az immunrendszer T-sejtjeinek a működését. Az egyik növény tíz vizsgált páciensből kilencnek az esetében újból beindította a T-sejtek funkcióját. A másik növényből készült kivonat hasonló módon javította a vizsgált 13 beteg közül kilencnek az immunrendszerét. Az immunrendszer helyreállítása egyértelmű, a vizsgált betegek immun funkciója megegyezik a normál egészséges vizsgálati alanyok immun funkciójával, sőt felül is múlja azokét. A növényekkel (Kínában) végzett előzetes klinikai kísérletek tanúsága szerint e növények hasonló immunválaszt okozhatnak rákos betegeknél is.”

A jelentés egyébként téved, amikor ezeket a növényeket „gyógyhatású növényeknek” nevezi, hiszen itt nem gyógyító hatású, hanem egészen más elvek szerint működő növényekről van szó. Ezeket a kínaiak „szervrendszer-specifikus élelmiszer növényeknek” hívják, s e növények segítségével a gyakorlatba is át lehet ültetni a regeneráció filozófiáját.

Szervrendszer-specifikus élelmiszer növények

Az elmúlt évezredek során a növényeket Kínában három kategóriába sorolták:

Először is, a különböző növényeket hosszú távon tapasztalható hatásaik alapján különböztették meg.

1) A mérgező növények specifikus, rövid távon észlelt hatással vannak a szervezetre, de alkalmazásuknál nincs sok tere a tévedésnek, hiszen szakszerűtlen felhasználásuk legalábbis a beteg állapotának gyors és erőteljes romlását okozza.

2) A gyógyító hatású növények ugyancsak viszonylag rövid távon idéznek elő specifikus változásokat a beteg állapotában. Használatukkor tágabb tere van a tévedéseknek, de huzamos időn keresztül való alkalmazásuk ellenkezőjére fordítja a kezdetben tapasztalt jótékony hatásokat. (A kínaiak gyógyító célú, illetve mérgező növényei játsszák azt a szerepet, amelyet a mi nyugati gyógyászatunkban a gyógyszerek töltenek be.)

3) Az élelmi célú növények széleskörű általános javulást idéznek elő a páciens állapotában, használatukkor gyakorlatilag kizárhatóak a tévedések (ami azt jelenti, hogy ezek a növények szinte bármilyen mennyiségben fogyaszthatók), s az ember élete végéig fogyaszthatja őket anélkül, hogy káros hatással lennének a szervezetre.

Az ősi kínaiak az élelmi célú növényeket „királyi növények”-nek nevezték, olyannyira nagy volt e növények értéke. A gyógyító célra használt, illetve a mérgező hatású növényeket „szolgai” vagy „miniszteri” növénynek hívták, mert egyetlen hasznuk az volt, hogy akut betegségek vagy traumás sérülések esetén kiegészítő szerepet töltsenek be a királyi növények fogyasztása mellett.

Másodszor, a kínaiak aszerint is megkülönböztették a növényeiket, hogy mely szervrendszereket táplálták. Voltak növényeik, amelyek az emésztési rendszert táplálták, mások az immunrendszert, megint mások az emésztést, s így tovább. (Megjegyzés: a University of Texas kutatói olyan élelmi célú növényeket vizsgáltak, amelyek az immunrendszert erősítik és táplálják.)

Harmadszor, a kínaiak rájöttek, hogy nagyban megnövelhetik e növények jótékony hatásait, ha meghatározott arányban összekeverik őket. Így bizonyos növényekből meghatározott célokra növényi keverékeket, formulákat alakítottak ki. E formulák használatával az egyes növények jótékony hatásait jelentősen sikerült megnövelniük, s csökkenteni tudták az esetleges mellékhatásokat is. E keverékek a testünkbe jutva könnyen, gyorsan felszívódnak az egyes szervrendszerekben, erősítve és táplálva azokat.

Tanuljunk a kínaiaktól!

Amikor a regenerációról beszélünk, be kell ismernünk, hogy a Nyugat ma is szinte még a sötét Középkorban vergődik. Mivel tagadtuk a szervezet saját belső gyógyító erejének – a physisnek vagy a csí-nek – a létezését, azzal sem foglalkoztunk, hogyan tudnánk fokozni ezt a gyógyító erőt. Ehelyett azzal voltunk elfoglalva, hogyan s mivel helyettesítsük ezt a belső gyógyító erőt, illetve, amikor beleütköztünk a szervezet ellenállásába, hogyan győzzük azt le. Láthatjuk környezetünkben ennek a szemléletnek a következményeit – a szervezet belső gyógyító erejének tagadásával, kizárólag a nyugati mintájú kezelések alkalmazásával millió és millió ember szenvedését és halálát idéztük elő.

Tételezzük fel, hogy képesek lennénk javítani ezen az állapoton azáltal, hogy egyensúlyba hozzuk a nyugati gyógyászat és a regeneráció elveit és gyógymódjait. De hogyan szabaduljunk meg saját tudatlanságunktól a természetes gyógymódok terén? Megtehetjük, hogy szívós kísérletezgetéssel megszerezzük saját tapasztalatainkat – de ez évszázadokig eltartana. Ám megtehetjük azt is, hogy odafordulunk azokhoz, akiknek már megvan a kellő tapasztalatuk. Nincs még egy olyan kultúra, amely alkalmasabb lenne a nyugati embert visszavezetni a regeneráció elveihez, mint a kínai.

A kínai élelmi növényi formulák mai korunkban tömény, koncentrált formában elérhetők. Ismerkedjünk meg ezekkel a különböző formulákkal, hogy – kinek-kinek egyéni egészségi állapota és igényei szerint – módunk legyen kipróbálni őket. A különböző kínai növényi formulák tanulmányozásakor érdemes eltávolodni a betegség-központú gondolkodástól (amely szerint egy kívülről jövő szer gyógyít meg egy bizonyos betegséget), s hozzászokni a regeneráció elvéhez (amely a szervezet felerősítését célozza, s amelyben a tünetek csak addig érdekesek, ameddig elvezetnek bennünket belső gyengeségeink gyökereinek felismeréséhez). A kínai növényi formulák semmit sem gyógyítanak meg. Csak a szervezet képes meggyógyítani önmagát, természetes, spontán módon. Célunk az lehet, hogy szervezetünket tápegész, szervrendszer-specifikus növényi formulákkal tápláljuk.

Ez egy ajándék, amit az ősi Kínától kaptunk>>http://megeri.8x.hu/

Dr Dean Black, PhD, tanulmányának felhasználásával