Magas vérnyomás ellen mellékhatások nélkül

Magas vérnyomás ellen mellékhatások nélkül

Alkalmilag segít, hosszú távon árthat az energiaital

2016. január 02. - Tudaseso

A kávé mellett nagy keletje van az energiaitaloknak vizsgák előtt vagy az éjszakai munkák időszakában.

Dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája szerint azonban rendszeres fogyasztásuk komoly mellékhatásokkal bír, többek között magas vérnyomást is okozhatnak, illetve ronthatják a már fennálló hipertóniát.

Magas koffein és taurin tartalom

Amerikai tanulmányok szerint a mértéktelen energiaital fogyasztás magas koffein és taurin tartalma miatt jelentősen megnöveli a szívösszehúzódásokért felelős anyagok mennyiségét, így negatív hatással van a szív működésére és a vérnyomásra. Éppen ezért veszélyesek a szívbetegségekben és a hipertóniában szenvedőkre, hiszen erősen megterhelik a szívet, ami hosszú távon komoly problémákhoz vezethet.

A vizsgálatban szereplő résztvevőkkel energiaitalokat itattak, majd EKG segítségével figyelték szívműködésüket, mely során kiderült, hogy olyannyira megzavarta a szívműködésüket, hogy az akár szívritmuszavarokhoz is vezethet. Emellett a vérnyomásukat is jelentős mértékben megnövelte, ami a későbbiekben akár szívinfarktust, illetve stroke-ot is okozhat.

Fel nem ismert betegségre hívhatja fel a figyelmet

A túlzott energiaital-fogyasztással szívpanaszok nélkül is erős szívdobogásérzés, fejfájás, hányinger, szédülés léphet fel, ám ha ilyet tapasztal, akkor érdemes szakorvoshoz fordulnia, mert meglehet, eddig fel nem ismert szívbetegség vagy magas vérnyomás áll a kellemetlen tünetek hátterében - akár már egy doboz elfogyasztása után is.

Amennyiben hasonló panaszokat tapasztal, célszerű megmérnie vérnyomását, hiszen az energiaital fogyasztása után előfordulhat, hogy nem áll vissza a normál értékekre. Arra viszont figyeljen, hogy teljen el egy kis idő, mielőtt a vérnyomásmérő készülékhez nyúl, máskülönben hamisan magas értéket kaphat. (Hogy pontosan mennyi időnek célszerű eltelnie, az attól függ, tartósan fogyasztja, vagy megiszik egy pohárral. Utóbbi esetben 3-4 óra, előbbiben akár tartósan vérnyomás emelkedést provokálhat.)

A koffeintartalmú italok tehát mindig megemelik a vérnyomást, baj akkor van, ha az nem, vagy ha csak lassan normalizálódik - mondja dr. Kapocsi Judit.

Ne igyon energiaitalokat, ha vérnyomáscsökkentőt szed!

Fontos tudni, hogy az energiaitalok akár a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek hatékonyságát is befolyásolják, így ha hirtelen nagyfokú fáradtság tör önre, akkor lehetőleg más módon próbáljon meg felfrissülni! Erre remek megoldás lehet a rendszeres mozgás, ami nem csak lendületet ad, hanem a vérnyomását is normalizálhatja. Arra azonban ügyeljen, hogy a súlyzós edzések helyett lehetőleg a kardió mozgásokat válassza, mivel az előbbi vérnyomásemelő hatással bír.

A bejegyzés trackback címe:

https://magasvernyomasellen.blog.hu/api/trackback/id/tr388226222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.